Az Erzsébet100 című cikksorozatunk ötödik részében a néhai királynő uralkodásának legnehezebb éveiről mesélünk, amikor a ...
A Saul fia rendezője most a legnagyobb francia ellenállónak diktálja a szokásos Nemes Jeles-i hajcsártempót. Fesztiválkritika ...
Rémisztő pillanatoknak lehet szemtanúi egy légibemutató nézői, eseményen ugyanis összeütközött két katonai repülőgép – írja a ...
A már kiesett Burney ellen az Arsenal egyből támadólag lépett fel, és az első negyedóra végén egészen közel járt a gólhoz, ám ...
Az intézmény januárban közölte, hogy az idei 11 kitüntetett között ott van a 40 éves magyar klasszis is, aki olimpiákon négy ...
Hiába nyert hazai pályán 31-30-ra, összesítésben egy góllal elveszítette a Szerbia elleni világbajnoki selejtezőt a magyar férfi kézilabda-válogatott, ami azt jelenti, hogy 2015 óta először nem sikerü ...
Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a ...
A németek két hatalmas, „Kövér Bertának” becézett M-Gerät mozsárágyút birtokoltak, melyeket még alig fejeztek be és ...
Egy nap alatt két ember vetette le magát a veszprémi völgyhídról, írja a Veol. A lap szerint a délelőtti órákban egy ...
2026 első perceiben Kapu Tibor együtt mondott újévi beszédet Sulyok Tamással. Akkor egyebek mellett arról beszélt, hogy a ...
Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát – sajtótájékoztató ...
Ahogy korábban Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, valóban megjelent a Magyar Közlönyben a minisztériumok közigazgatási ...