Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az ...
Hatodik alkalommal rendezte meg Kraszna közössége és helyi Silvafun Egyesület a Run to the Hills futóversenyt, amely mára ...
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Harag György Társulat által szervezett, a tanügyminisztérium versenyprogramjában is ...
Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei a hantavírus-fertőzés hétfői bukaresti megerősítése után ...
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében ...
Aki fennkölt operára számít, az inkább készüljön fel, hogy a Nikitában vannak obszcén, határokat feszegető, provokatív részek ...
Lezuhant egy felújítás alatt álló 11 emeletes tömbház tetejéről vasárnap éjjel egy 15 éves lány, adta hírül a PRO TV. A ...
El Niño- és szuper El Niño-hatást emlegetnek az idei évre a szakértők. Hogy mit jelentenek ezek, és milyen nyarunk lesz ...
Több mint 11 600 látogató, 150 meghívott, 115 programpont és több ezer könyvszerető érdeklődő – számokban is kiemelkedőre ...
Egy belgiumi kórházba szállítják a botoșani-i katonai egységnél történt hétfői robbanás sérültjeit - közölte a védelmi ...
A mobiltelefonnal felnövő gyerekek nem képesek hosszú ideig egyazonszövegre összpontosítani. Mérések szerint 6-8 perc az az ...
Orvvadászat, illegális lőfegyverhasználat, állatkínzás – egyebek mellett ezeket a bűncselekményeket sorolta fel hétfői ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results