A fátyol- és gomolyfelhők mellett alapvetően napos időre készülhetünk, bár kevés helyen kisebb eső vagy zápor is kialakulhat ...
Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek kérésére elhalasztja a – szavai szerint – keddre tervezett újabb katonai támadást Irán ellen.
A miniszterelnök ismét valótlanságot állít, amikor költségvetési adatok eltitkolásával vádolja a korábbi Építési és Közlekedési Minisztériumot. A Tisza-kormány megszorításokra készül, ezért bűnbakot k ...
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus nyílt levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz az Élvonal Alapítvány jövőjével kapcsolatban. Mint írta, az Élvonal nemzetközi mércével is egyedülálló tudományo ...
Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban ...
Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg ...
Megfeszített munkával, augusztus végéig minden kérdést le lehet zárni a Magyarországnak járó európai uniós források ügyében – ...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a törvényeknek megfelelően – ahogy az a töretlen szabályozás és gyakorlat szerint valamennyi ...
Tinédzser lőtt le négy embert és sebesített meg több másikat hétfőn a Törökország déli részén található Mersin tartományban, ...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elvárja Magyar Péter miniszterelnöktől, hogy május 31-ig kérjen elnézést Sulyok Tamás ...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) több országgyűlési képviselője is kifogásolta hétfőn, hogy a szokásoktól eltérően nem ...
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon ...